2018. december 20., csütörtök

Így év vége felé elárasztják az internetet a valódi- és álszakértők jövő évi jóslatai, előrejelzései. Ehhez csatlakoznánk most mi is, kicsit elgondolkodva és eltöprengve arról, hogy merre is tart a PPC szakma és a PPC hirdetések világa, kifejezetten a két legnagyobb PPC hirdetési csatornára, a Google Ads-re és a Facebook hirdetésekre gondolva. Mire számítunk, mit tervezünk mi a 2019-es évre?

1. jóslat: A kulcsszavak halála?

2018-ban a Google a korábbi évekhez hasonlóan számos újítást vezetett be Google Ads-ben. Azon kívül, hogy teljesen megújították a Google Ads kezelőfelületét, számos új célzási lehetőség is előtérbe került, pl. az “életesemények” szerinti célzás, valamint az ún. egyedi érdeklődési szegmens, valamint egyedi piaci szegmens szerinti célzás.

A 2019-es évre számos szakember (pl. Aaron Levy) azt jósolja, hogy a display hirdetések után a keresőhirdetésekben előtérbe kerül majd az ilyen, speciális közönségek szerinti célzás, amely akár teljesen ki is szoríthatja a kulcsszó szerinti célzást. Annyi bizonyos, hogy a közönségek legalábbis ugyanolyan jelentőssé válnak, mint a kulcsszavak.

2. jóslat: Emberi intelligencia és mesterséges intelligencia

2019-re az automatizálás és a mesterséges intelligenciával működő okos algoritmusok további térnyerését jósolják a szakértők. A PPC specialistáknak nem kell félniük, munkakörük még nagyon sokáig megmarad, de a humán szakértelmet egyre inkább az “értelmes” feladatokra tudjuk fordítani (stratégiai tervezés- és tanácsadás pl.), a manuális munkát pedig egyre nagyobb részben kiválthatjuk az automatizációval és az okos megoldásokkal a Google Ads és a Facebook hirdetések esetében is (ROI alapú kampányok, smart bidding). Hol van már az az idő, amikor minden egyes kulcsszó cpc-jét manuálisan kellett beállítanunk!

3. jóslat: Az attribúciós elemzés további térnyerése

Már 2018 is az attribúciós modellekről, a cross-device és cross-channel vásárlói útvonalak elemzéséről, tervezéséről és tudatos kezeléséről szólt. Ez 2019-ben sem lesz másképp és várhatóan egyre több hasznos eszköz és újabbnál újabb megoldás lesz a kezünkben ahhoz, hogy még teljesebb képet kapjunk a vásárlási folyamatról és az adatokat felhasználva optimalizáljuk PPC kampányainkat. Megnézte már pl. a Facebook Attribution-t? Legfőbb ideje.

4. jóslat: Új szereplők térnyerése az online hirdetési piacon

Bár a magyarországi helyi piacot ez kevésbé érinti, de számítani lehet az új hirdetési piaci szereplők komoly térnyerésére, pl. az USÁ-ban az Amazon hirdetési megoldása komoly versenytársa lehet a Google keresőhirdetéseknek. Az adott hirdető iparági- és terméksajátosságai alapján egyes, speciálisabb hirdetési megoldásoknak lehet létjogosultsága a már szinte alapnak mondható Google Ads, Facebook hirdetések, LinkedIn hirdetések mellett. Ilyen új hirdetési megoldások lehetnek pl. a már említett Amazon hirdetések, a Bing hirdetések, a Pinterest hirdetések, a Waze hirdetések, a Whatsapp hirdetések is.

5. jóslat: A videóhirdetések térnyerése

Éppen csak magunkhoz tértünk a nemrégiben kipattant Facebook videóstatisztikás botrány után (amikor is kiderült, hogy a Facebook hosszú időn keresztül torzította pozitív irányba a videóhirdetések eredménymutatóit), most mégis arról kell beszélnünk, hogy bizony a videóhirdetések komoly térnyerésére számítunk. Miért is mondjuk ezt? Azért mert a Google - aki a YouTube tulajdonosa - folyamatosan azon dolgozik, hogyan tegye a vásárlási folyamat más lépéseiben is jól felhasználhatóvá a YouTube videóhirdetéseket. Nemrégiben két új formátummal rukkolt elő, amelyek kifejezetten a weboldal konverziókat célzó (YouTube for Action) vagy márkaismertség-növelést célzó (YouTube for Reach) hirdetők számára jelentenek remek új hirdetési lehetőséget. Ne feledkezzünk meg a 6 mp-es Bumper hirdetésformátumról sem, amely nem átugorható CPM alapú videómegjelenést jelent a YouTube-on.

2019-ben a videós hirdetési formátum további térnyerésére számítunk!

6. jóslat: szofisztikáltabb remarketing/retargeting

A PPC kampányokra is igaz, hogy akkor tudjuk belőle kihozni a legtöbbet, ha elég adatunk van a teljesítményre vonatkozóan. Adatra a stratégiai tervezéshez és az optimális kampánystruktúra kialakításához is szükség van. Ahhoz, hogy átgondolt és tudatos remarketing/retargeting megoldásokat tudjunk használni, a célcsoportjaink megfelelő gyűjtésére van szükség. 2019-ben még nagyobb szükség lesz az átgondolt remarketing megoldásokra, mint korábban. Aki jól használja a rendelkezésre álló eszköztárat, az jobb megtérülést érhet el kampányaival. Ismerjük meg a lehetőségeket és használjuk okosan a retargeting megoldásokat, akár Google Ads-ben, akár Facebook-on hirdetünk!

Összefoglalásképpen

Röviden összefoglalva a WebMa csapata a 2019-es évtől számos új technikai újításra számít a PPC hirdetések terén, az automatizáció és a mesterséges intelligencián alapuló megoldások további térnyerésére, a gépies kézimunka jelentős csökkenésére és a humán intelligencia fontosságának felértékelődésére számít.

Egyre több hirdető fordulhat a videóhirdetések felé, amely formátum számos újdonsággal rukkolt elő a közelmúltban, illetve minden ügyfelünknek javasoljuk - elegendő elemezhető adat birtokában - lehetőség szerint minél szofisztikáltabb remarketing/retargeting megoldások alkalmazását.

Keressen minket bizalommal, ha online marketing aktivitásaihoz profi segítségre van szüksége!


Felhasznált források:

Újabb bejegyzés
Korábbi bejegyzés

0 megjegyzés: